Miután többen is kérték, hogy osszam az észt (!), észtországi beszámolóm következik. (Először azt gépeltem le, hogy összam...)
Nos, mivel Helsinkiben elmaradt a kultúrálódásom, ezért gyorsan pótoltunk, és Helen barátnőmmel pár év kihagyás után a tallinni design múzeumban találkoztunk, ahol kielégíthettem szép tárgyak nézegetése iránti igényemet pl ilyen csodás vitrinek előtt:
Utána pedig a mesebeli város főtéren lévő karácsonyi vásárba mentünk, és örültünk a fejünknek:
De talán még ennél is jobban örültem (najó nem) a végtelen mennyiségű Glöginek, illetve Glögi feliratnak. Olyannyira, hogy kénytelen voltam egy glögifet (!!!!) gyártani:
Ja és, tru story, az egyik standnál végre vettem is egy pohár glögit ezúttal, és művelődni kívánván, megkérdeztem az áruslányt:
- Sorry could you tell me what's in the glögi?
A lány elgondolkodik, pár másodperc után elkezdett nevetni és azt válaszolta:
- Umm, I actually don't know. :D
- Okay, well thanks anyway.
Talán jobb is így, örök rejtély marad.
Mindenesetre a karácsonyi vásár tényleg felháborítóan cuki volt:
és amúgy a város többi része is felháborítóan ékszeresdobozka volt, fölcsúszkáltam a jégen havon ilyen kilátópontokba, és az azért nagy pluszpont Helsinkihez képest, hogy volt vár, óváros, hegyecskedombocska. ilyen városképileg hangulatilag ez nagyon hiányzott ott nekem azt hiszem.
Másnap az lett volna az elgondolás, hogy Helen elvisz ilyen mocsaras vidékre természet nézni, de olyan durva hóvihar volt, hogy már a főtéren alig bírtam megmaradni:
Így helyette ráakadtam pár cuki dizájner boltocskára meg meglátogattam Európa legrégebbi gyógyszertárát, ahol még unikornis port is lehetett kapni régen:
Eléggé odavoltam a kis 8-ágú hópehelyszerű dokerációiért ami szanaszét volt dobálva a városban, bár nem sikerült megtudnom, mi a neve ennek a látszólag vmi nemzetiféle jelecskének. Ha vki tudja, írja meg!
Aztán a nap második felében Helenék hazavittek Tartuba, ahol élnek, és ahol odaérkezésünkkor -13 fok volt, de reggelre már -17, csak hogy kellően északi legyen a kirándulásom. Amúgy addig -3 körül volt az egész országban, csak én még pont kaptam egy csöppet a plusz lehűlésből :)
Így másnap libazsírral az arcunkon felfegyverkezve (mármint egy krém ami libazsíros, nem az étel) futólépésben még gyorsan nyakunkba vettük a kisvároskát, hogy még albumborítót meghazudtoló művészi képeket lőjön rólam Helen ahogy melankólikusan állok a dóm oszlopai között a napsütötte -17 fokban:
Aztán futottunk a buszpályaudvarhoz, ahol utolsó pillanatban jutott eszembe hogy levegyem a kölcsön mackónadrágot amit a farmerom fölé húztam hogy ne fagyjak meg - itt ennek örülünk így szerfölött, és igen, az arcunk a libazsírtól csillog. (Btw, észtül is medvenadrág a mackónadrág!)
Külön fincsiség volt, hogy a távolsági buszomon a vécé azért nem működött, mert be volt fagyva. Én ezt nem tudtam, mert nem értettem amikor bemondták, így hát rángattam az ajtaját, mire egy utas elmagyarázta, hogy nem nem, fagyás. Majd hozzátette, hogy 'it happens quite often.' :D Fasza. De hálistennek a buszsofőr nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy majd melyik megállónál tudok elmenni mosdóba - ő sem erősítette az észt nemzeti barátságtalánság sztereotípiát. :)
Aztán a hazaút vissza Helsinkin keresztül vezetett, életem legrövidebb repülőútja volt az első láb (?), konkrétan 35 percet volt a telefonom repülőüzemmódban.
Aztán innentől már csak hazatérés, és most blogposztírás volt.
És most ennyi.
A glögi legyen veletek! :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.